2014. január 3., péntek

Birsalmasajt





Hozzávalók:

1 kg birsalma
60-80 dkg cukor (ízlés szerint)
1 citrom

Elkészítése:


A szép érett, sárga héjú gyümölcsről eltávolítjuk a bolyhos réteget, alaposan megmossuk, megtisztítjuk az esetleges barnás, hibás részektől, felnegyedeljük, és kivágjuk a magházát. 
Jó erős, éles késsel kell dolgoznunk, a kemény részek miatt kissé nehéz vele boldogulni.
A kivájt, ép, egészséges magházat külön feltesszük főzni kevés vízben. (Ez el is maradhat.)

Hibátlan bevonatú, vagy rozsdamentes edénybe tesszük a darabolt gyümölcsöt, ráfacsarjuk a citromlevet, kevés vizet adunk hozzá, majd puhára főzzük, időnként megkevergetve. Botmixerrel pürésítjük, és hozzászűrjük a magházak levét is.
Beleszórjuk a cukrot (nálam 60 dkg volt kilónként, a tisztított gyümölcs mennyiségéhez lett arányítva), ismét felforraljuk, és addig főzzük, míg egynemű, sűrű, krémes állagot nyerünk.
Ízesíthetjük őrölt fahéjjal és szegfűszeggel.
Fakanállal kevergetni kell állandóan, mert amikor már jól felforrósodik és sűrűsödik, akkor pöfögni, bugyborékolni fog a massza, ezért vigyázzunk a kezünkre!

Amikor kellőképpen besűrűsödött a massza és készen vagyunk a főzéssel, sütőpapírral vagy zsírpapírral bélelt lapos tálcára, tepsibe simítjuk. 
Díszíthetjük pörkölt diószemekkel, vagy mandulával is.

Amikor teljesen kihűl és megdermed, felcsíkozhatjuk, vagy feldarabolhatjuk tetszés szerinti kockákra, és cukorban megforgathatjuk.
Ha van alkalmas hűvös, száraz helyünk, levegőn is hagyhatjuk 2-3 hétig, hogy kiszáradjon. Időnként meg kell forgatni, hogy minden oldalán egyformán szikkadjon. Majd sütőpapírba/zsírpapírba, vagy celofánba csomagolva sokáig tárolhatjuk, akár hosszú hónapokon keresztül is. Így elcsomagolva hűtőben is tarthatjuk, hogy hideg helyen legyen.
Ízléses formákba, pl. őzgerincformába is önthetjük, előtte hideg vízzel kell a formát kiöblíteni.
Tulajdonképpen miután kihűlt, azonnal fogyasztható. 
Igazi ünnepi csemege, akár karácsonyi ajándékba is adható szépen átkötött, dekoratív csomagolásban.


 Fotó forrás ITT.

A birsalmát októberben szedik a fáról, akkor még általában inkább zöld a héja, utóéréssel érik be teljesen, akár hetekig is eltarthat, míg teljesen beérik. Régen faluhelyen szinte minden háznál volt birsalmafa (nálunk is), és a hatalmas, gyönyörű, hibátlan gyümölcsöket a fűtetlen „tisztaszobában” tartották fenn a szekrény tetején, egymástól távolabbra, hogy ne érjenek össze a gyümölcsök. Ilyenkor az egész szobát bejárta a birs finom illata, olyan volt, mint egy természetes légfrissítő.
Én nyersen is szerettem, amikor már teljesen beérett, jó erős fogak kellenek hozzá, -akkor még olyanok voltak :-),- és ami azt illeti, eléggé fojtós, száraz, nehezen nyelhető, nem egy lédús gyümölcs. :-)

A birsalma felhasználása (Wikipédia):

Termése nyersen kellemesen édeskés, savanykás ízű. A legfinomabb almabor készíthető belőle. Kemény állaga miatt több munkaráfordítást igényel a tisztítása, darabolása és a préselése is, ezért kevesebben vállalkoznak rá.
Fogyasztható azonban megsütve is, de készítenek belőle gyümölcslevet, gyümölcszselét, befőttet, kompótot, gyümölcslevest, kandírozzák. Megfőzött gyümölcshúsa alkalmas likőrök, lekvárok, húsételek ízesítésére. Savanyított káposzta eltevésénél aromaanyagként használható. Kellemes illata miatt falusi lakások hagyományos illatosító szere.
Termése pektinben gazdag, nyákoldó hatású. Természetes pektinforrásnak is használják.
A népi gyógyászat egész magvait köhögéscsillapítóként, enyhe hashajtóként alkalmazza. Kenőcsökben repedezett bőr, égési sérülések, felfekvések, aranyér kezelésére használatos, a kozmetikában kenőcsalapanyag. Nyálka- és cserzőanyagokban gazdag leve a száj és a garat enyhébb gyulladásos megbetegedéseinek, bélproblémáknak ellenszere.

És nem egy wikis információ: fele-fele arányban (alma/birs) nagyon finom pálinka készíthető belőle.

kisebbnormálnagyobb


Nincsenek megjegyzések: