Hozzávalók 3
kg tisztított, nyers alapanyaghoz: őszibarack, 1 db
citrom, 3 db nagyobb narancs, 75 dkg cukor.
Továbbá:
hagyományos celofán papír (nem műanyag befőző fólia!)
szalicil vagy nátrium- benzoát (nem kerül bele a lekvárba!)
Elkészítése:
A barackot meghámozzuk, kimagozzuk, a citrom levével
megöntözzük, hogy ne barnuljon. Hozzáadjuk a tisztított, feldarabolt
narancshúst, és a citrom és egy narancs vékonyra szelt, apróra vagdalt héját,
ügyelve arra, hogy a héj alatti fehér rész ne kerüljön bele (zöldséghámozóval a
legkönnyebb elvégezni).
Lehetőleg egy vastag falú, magasabb, széles aljú, ép
zománcozású edénybe tesszük az anyagokat, és addig főzzük, míg el nem fő a
habja.
Az elején nem kell állandóan kevergetni, amikor már kezd
elfőni a leve, és eltűnik lassan a habja, akkor már állandó kavarást igényel.
Kicsit át is lehet bot turmix segítségével turmixolni, hogy
a nagyobb darabokat összezúzzuk.
Akkor jó a lekvár állaga, amikor teljesen besűrűsödik, kis
bugyogó kráterek lesznek benne, amelyek már akár ki is fröcsöghetnek, ezért
vigyázzunk, ne szerezzünk égési sérüléseket.
Ilyenkor a felülete is selymes fényű a masszának.
A kész lekvárt tisztára mosott, előzőleg kiforrázott (vagy
más módon csírátlanított) üvegekbe töltjük.
Tartósítása:
Az üvegek lekötéséhez valódi celofán papírt használjunk.
A celofánt cellulózból (szerves növényi anyag) gyártják, hártyavékonyságú
lap, amely a víztől megpuhul.
Az előzőleg méretre szabott celofán egyik oldalát felforralt,
forró vízzel megnedvesítve az üvegre borítjuk, száraz tetejét megszórjuk egy
késhegynyi tartósítószerrel.
A másik celofánt szintén megvizezve úgy tesszük rá, hogy a
száraz rész lefelé, a vizes felület felfelé nézzen.
Két gumigyűrűvel leszorítjuk. (Én csavaros tetővel is lezárom,
ha van az üveghez).
Száraz dunsztban hagyjuk teljesen kihűlni.
Ezzel a módszerrel nem kerül tartósítószer a lekvárba, és
nem érintkezik vele közvetlenül, mégis elkerülhetjük azt, hogy a penészgombák életre
keljenek.
A módszert Bokor Katalin természetgyógyász „Befőzés cukor
nélkül?” című könyvében (kiadva 1997-ben) olvastam, azóta használom, és mindig
nagyszerűen beválik, semmi nem romlik meg.
Ő minimális mennyiségű mézet használ cukor helyett a lekvárfőzésnél.
Ebben az
esetben a jól összezúzott gyümölcsöt a kellő sűrűségig főzzük, és csak az
utolsó 4-5 percben ízesítjük kevés mézzel, és még pár percig forraljuk.
Ami miatt felkerült a blogra ez a bejegyzés, az maga a
tartósítás módja, amit szerettem volna azokkal megosztani, akik nem ismerik a módszert,
- ők sajnos elég sokan vannak.
Legfőképpen azért gondolom ezt, mert lassan felnő egy
generáció úgy, hogy meg vannak győződve arról, hogy dzsemfix és egyéb társai
nélkül nem is főzhető már lekvár.
Biztosan megvannak a kényelmi szempontjai ezeknek a
készítményeknek, de ha választhatok, inkább ott állok és kavargatom, míg
valóban olyan lekvár nem lesz belőle, amit lekvárnak nevezünk a hagyományos
értelemben.
Azt a fajta zselésített állagot, amit ezekkel a
készítményekkel érünk el, bármelyik gyári készítmény is vissza tudja adni, és
akkor nem beszélhetünk teljesen vegyszermentes változatról (szerintem).
Visszatérve a tartósításhoz, használhatjuk minden olyan
készítménynél, ahol tartósítószert használnánk. Befőttek, ivólevek, zöldségek,
stb.
Befőtteket minimális édesítéssel így tehetünk el:
Egy 6-8 literes fazekat jó félig töltünk vízzel, 50 dkg
mézzel felforraljuk.
A tisztított gyümölcsöt beletesszük, amikor ismét felforr,
párszor megkavarjuk, és amikor kezd puhulni, üvegekbe szedjük, és az
ismertetett módszerrel lezárjuk.
Ha nem elég édes, fogyasztáskor utólag lehet mézzel
édesíteni ízlés szerint, ezt a lekvárnál is megtehetjük, ha kevés mézzel készül.
Száraz dunsztban hűl ki, mielőtt a polcra tennénk a végső helyére.
Bízom benne, hogy tudtam segíteni!:-)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése