2011. február 21., hétfő

Leveles tészta (gyors, hajtogatás nélküli)



Hozzávalók:

30 dkg liszt
25 dkg szoba hőmérsékletű vaj/margarin
1 csipetnyi só
6 evőkanál hideg víz
1 evőkanál ecet

Elkészítés:

A hozzávalókat simára összegyúrjuk úgy, hogy ne maradjanak benne csomók a zsiradékból. Gyorsan kell vele dolgozni, hogy ne olvadjon meg a kezünktől a margarin.
Legjobb előző nap összeállítani a tésztát, hogy legalább 12 órán át pihentetni tudjuk, lehetőleg hideg, hűvös helyen.

Másnap a tésztát lisztezett felületen 1/2 cm vastagságra kinyújtjuk, majd tetszés szerint felhasználjuk, ez a legegyszerűbb változata.

Elkészíthetjük úgy is, hogy a pihentetés után 4 egyforma részre osztva lapokra nyújtjuk, majd egymásra illesztve a lapokat, a megfelelő formára vágjuk fel.
Rétegesebb lesz, ha a lapok között olajjal, vagy olvasztott vajjal, margarinnal megkenjük.

Különféleképpen használhatjuk fel, ugyanúgy, mint a leveles tésztát.
Ha édes töltelékkel készítjük, nem kell bele több só, ha sós süteményt készítünk, ízlés szerint sózzuk kb. 1 kávéskanálnyi mennyiséggel.
Az édes tésztát a kisülés után, még forrón, jó vastagon szórjuk meg vaníliás porcukorral.

Készülhet belőle töltött kifli, csiga, batyu, krémes, rétes, sós rúd, pogácsa, stb.

Ha sós rudat készítünk belőle, 1 cm vastagságra vágjuk fel, tetejét kenjük meg tojássárgájával, szórjuk meg reszelt sajttal.

Nagyobb adagban is elkészíthetjük, több részletben lefagyaszthatjuk, majd szobahőmérsékleten engedjük ki felhasználásig.

Másik recept, kis eltéréssel az összetevőkben:

35 dkg liszt
25 dkg szoba hőmérsékletű vaj/margarin
2 dl tejföl
1 evőkanál ecet
1 csipetnyi só

Vagy:

35 dkg liszt
25 dkg szoba hőmérsékletű vaj/margarin
1 tojás
1 kávéskanál só (attól függően, édes, vagy sós tésztát készítünk)
5 evőkanál hideg víz
1 evőkanál ecet

Hasonló tészta található a "Krémes" receptjében is.

A leveles tésztát előmelegített, kb. 220 °C –os forró sütőben sütjük 5 percig, majd kissé levéve a lángot (200 °C), további kb. 15 percig, amíg a teteje szép világos pirosra pirul.
A sütés mindig erős tűzön történjen, a hőmérsékletet ne csökkentsük le lényegesen, mert akkor a vaj kiolvad a tésztából, és nem fog szépen megemelkedni.
Az alacsony hőmérsékleten sütött tészta nem leveles, hanem szalonnás lesz.

6 megjegyzés:

Titi írta...

Ezt muszáj elraktározni! Ezért nagyon köszi! Már tudom, mibe fognak landolni a lekvárok :)

mariam írta...

Lekvárral töltve valóban finom! :-)

Névtelen írta...

Lekvárral töltve finom de köszönö viszonyba sincs a levelestésztával....
Ez linzertészta!!!!!!

mariam írta...

Te sem tudod, mi a linzertészta, inkább ne is szóltál volna semmit sem...vagy valamit nagyon elszúrtál, ez eszedbe sem jutott, igaz?

Névtelen írta...

Ez a recept teljes kiörlésű rozskisztből is elkészíthető? vagy ahhoz már más arányok kellenek? Válaszodat előre is köszönöm!

mariam írta...

Szia!
Nem próbáltam még, az arányokminden bizonnyal mások lennének.
Elnézést,konkrét tippekkel nem állnék elő,nem szeretnék rossz tanácsot adni.
Üdv!