Tepertős pogácsa

Hozzávalók:

50 dkg liszt
5 dkg puha zsír
2-3 dkg élesztő
2.5 - 3 dl tej/ vagy joghurt, kefir
1 tojás
35 dkg darált tepertő
2 csapott (szűken!) evőkanál só
1 mokkáskanál bors

Kenéshez: 1 tojás

Elkészítés:

Az élesztőt kb. 1 dl langyos tejben (amelyben 1 teáskanál cukrot feloldottunk), kevés liszttel meghintve, felfuttatjuk.

A lisztet elkeverjük 1 csapott evőkanál sóval, összegyúrjuk a zsírral, az élesztővel, a tojással és annyi tejjel, hogy közepesen lágy tésztát kapjunk.
Langyos helyen, letakarva pihentetjük 30 percet.

A tésztát kinyújtjuk, és rákenjük egyenletesen az 1 szűk evőkanál sóval és ízlés szerint borssal ízesített tepertőt.
Felcsavarjuk henger-formára, majd a nyújtófával kissé ellapítjuk, és félbehajtva további 30 percet pihentetjük.

Pihentetés után kinyújtjuk, tekerjük, visszahajtjuk. A tekerés, hajtogatás iránya mindig ugyanaz maradjon.
Összesen háromszor ismételjük meg a műveletet, mindig betartva a pihentetés idejét is.

Végül 3 cm vastagságúra nyújtjuk ki, tetejét berácsozzuk, lisztbe mártogatott közepes nagyságú pogácsa szaggatóval kiszaggatjuk. Sütőpapírral bélelt tepsibe rakosgatjuk a darabokat nem túl közel egymáshoz, tetejüket felvert tojással megkenjük. A tojásból ne kerüljön a pogácsák oldalára!
A tepsiben is hagyjuk pihenni legalább 15 percet a sütés előtt. Azok lettek a legszebbek, amelyek a legtovább vártak a sorukra kiszaggatva.

Előmelegített, 220 °C – os sütőben sütjük ki kb. 15 perc alatt.
Gyorsan történjen a sütés, mert kiszáradhat a pogácsa!

A pogácsa finom, omlós, réteges, még melegen a legfinomabb, nem lehet abbahagyni az evését!



Ezt a fenti pogácsát most úgy csináltam, hogy este összeállítottam, az első hajtásig megcsináltam, és reggel folytattam.
Vendégeket vártam, és nem lett volna elég időm mindenre, és azt akartam, hogy langyosan kerüljön a vendégek elé a friss sütés, ebéd előtti kis nassolásra.
Nagyon izgultam, hogy milyen lesz, de nem volt semmi probléma, még szebben megkelt, mint előző alkalommal.
A sütő legkisebb állásán belangyosítottam a sütőt, és oda tettem be pihentetésre a hajtogatások között.
A vendégeimnek úgy ízlett, hogy mire ebédre került sor, alig bírtak enni, bár nem ez volt a célom.

Nem szoktam pogácsát sütni, illetve inkább ritkán.
Gyerekkorunkban rengeteget ettünk. A szüleim egy kis vidéki kocsmában dolgoztak, és minden másnap, harmadnap, amikor ők kerültek sorra „szolgálatra”, akkor előtte való este anyám egy hatalmas adag pogácsát sütött, amit másnap hajnaltól a kocsmában árultak.
Hosszú-hosszú éveken keresztül....
Hogy ezt hogyan is győzte energiával, a mai napig sem tudom…

A pogácsa minden darabja elfogyott, sosem maradt belőle. Hatalmasak voltak, mint egy kisebb ököl.
Nem tudtuk mi sem megunni, alig vártuk otthon, hogy kisüljön, tömtük magunkba rendesen. Másnap még uzsonnára is vihettünk belőle az iskolába.
Anyám sosem mérte a hozzávalókat a kelt tésztáknál. Ránézett, és látta az arányokat, érezte a kezével dagasztás közben.
Amikor már nyugdíjas lett, még akkor is hetente egyszer biztos, hogy bedagasztott egy adagra valót, és hipp-hopp kisütötte.

Volt a kelt tészta művésze-díj… vagy valami hasonló….ami a blogosok között keringett. Ez hozzám biztos nem fog eljutni sosem, mert már eleve nem túl gyakori nálam a kelt tészta.
De ha valakinek képzeletben kiosztanám, az anyám lenne, első helyen!
Az ő pogácsáját már sosem fogjuk enni, ha valakinek még süt, akkor az égieknek legfeljebb.
Hogy őszinte legyek, ki is nézném belőle....:-)